Eső, köd, szél – ez jellemzi a hétvége időjárását

időjárásNem sokat fog sütni a nap az elkövetkező hétvégén, sokkal inkább a hűvös, csapadékos, párás idő lesz a jellemző – állítja az idokep.hu.

Péntek reggelre többfelé képződhet pára, köd, mely napközben tartósabban is megmaradhat, északon gyenge eső is előfordulhat, ugyanakkor nyugaton, északnyugaton, illetve keleten, délkeleten időnként a nap is kisüthet. Nyugaton, északnyugaton szeles lesz az idő. Hajnalban +2 és -4°C délután 2 és 12°C között alakul a hőmérséklet.

Szombaton sok lesz felettünk a felhő, kezdetben többfelé várható eső, nagyobb mennyiség a Dunántúlon. A déli, délkeleti szél időnként megélénkül. A hajnali 0 és +6°C után délután 6 és 12°C között alakul a hőmérséklet.

Vasárnap egy hidegfrontnak köszönhetően sokfelé kell számítanunk esőre, záporokra, több helyen jelentős mennyiségű csapadék hullhat. Időnként megélénkül, olykor megerősödhet a szél. A déli és keleti tájainkon továbbra is enyhe marad az idő.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Áprilisban indul a Központi Statisztikai Hivatal lakosságot érintő adatfelvétele

Hétfőn változóan felhős időre van kilátás, majd estétől egy újabb hidegfront hoz esőt, záporokat. Kedden sokfelé eshet, a szél is megélénkül, megerősödik. Folytatódik az enyhe idő, délen, délkeleten továbbra is 10 fok fölötti értékekkel. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments