Dávid-csillagot tettek a váci ház kapujába

Dávid csillag Major Gabi ajtaja előttDávid-csillagot ábrázoló táblát helyeztek, majd petárdát dobtak ismeretlenek egy váci lakás utcai bejárata elé január 1-jén. A lakásban egyedül élő hölgy feljelentést tett a Váci Rendőrkapitányságon ismeretlen tettes ellen.

Az érintett a Váci Naplónak elmondta, hogy a „küldeményt” csak másodikán fedezte fel. Arról fotókat készített és értesítette a rendőrséget, ahonnan nem sokkal később visszahívták és jelezték neki, hogy az ügyet a megyei főkapitányság vizsgálja majd.

Vácott is érezhetően jelen van az antiszemitizmus és bizonyos körökben erős gyökerei vannak a kirekesztésnek. Tavaly a zsinagóga falára festettek zsidóellenes szöveget, de a mázolók nem tudták befejezni művüket, mert feltehetően megzavarták őket. Néhány éve a Naszály úti zsidótemető épületére került festékszórós felirat, amit akkor sok jóérzésű ember együtt távolított el, az esetnél jelen volt Izrael állam nagykövete is.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  A Vác Városért Választási Egyesület képviselő-jelöltjei az önkormányzati választáson

Az ügyben folyik az eljárás. Az érintett hölgy a Váci Naplónak azt mondta: úgy érzi, elkezdődött a választási kampány, s ennek része lehet a január eleji „meglepetés”.  Akik ismerik őt, tudják, hogy az egyik egyház aktív tagja és mint ilyen, sok városi közéleti eseményen vesz részt.

Az ügyről további részleteket lapunk jövő héten pénteken megjelenő számában olvashatnak majd.

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments