Majdnem összement két vonat Vác és Verőce között

vonat a verőcei állomásonAlig 300 méterre állt meg egymástól a Budapest-Vác-Szob vasútvonalon Vác és Verőce állomások között az Avala nemzetközi gyorsvonat és a Szobra közlekedő személyvonat. A két vonat azonos vágányon, szemben haladt egymással hétfő délelőtt – közölte a Mávinform sajtóügyletese az MTI-vel.

A gyorsvonatot a jelző, a másik szerelvényt pedig a mozdonyvezető állította meg időben, így nem történt baleset.

A MÁV Zrt szakemberei a közlekedésbiztonsági szervezet bevonásával azonnal megkezdték a körülmények kivizsgálását. A helyszíni vizsgálat befejezéséig a pótlóbuszok Vác és Verőce között szállítják az utasokat. Az átszállások miatt 20-30 perces késéssel kell számolni.

A MÁV közleménye szerint 14 óra 4 perckor, a Budapest–Vác–Szob vasútvonalon Vác és Verőce állomások között a MÁV Zrt szakemberei és a Közlekedésbiztonsági Szervezet befejezte a vizsgálatot. A Szobra közlekedő személyvonatot visszajáratták Vác állomásra. Az AVALA nemzetközi vonat folytathatta útját Budapest felé. A menetrend szerinti közlekedés a szerelvényfordulók miatt 16 óra körüli időre állhat helyre. (képünk illusztráció)

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments