Duális képzés: élesben is jól teljesítenek a diákok

szakmunkástanulók a Királyban-520Vácon a Király Endre Ipari Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégiumban már évek óta jól működik az úgynevezett duális képzés. A diákok nemcsak az iskolai tanműhelyekben, hanem külső képző helyeken, vállalati környezetben is elsajátíthatják egy-egy szakma fortélyait. Számos külső partnere van az iskolának, ahol próbára tehetik magukat a fiatalok.

A duális képzésre – melyet az állam is támogat – több jó példa van az intézményünkben – mondja Dudás Tibor igazgató. – Kollégám, Varga József nagyon sokat tesz azért, hogy magas színvonalon működjön iskolánkban ez a képzési forma.

A duális képzés már évek óta jól működik Vácon. A Király Endre Ipari Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium élen jár ebben, hiszen számos területen alakított ki jó kapcsolatokat olyan cégekkel, akik fogadják tanulóikat.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Matkovich Ilona bejelentette az Összefogás Vácért polgármester- és képviselő-jelöltjeit

Október elején kapott engedélyt az iskola a ceglédi tankerülettől arra, hogy az építőipari szakképzés keretében tanuló diákok külső szakmai gyakorlatként egy tároló épületet építhessenek a Váci Árpád Fejedelem Általános Iskolában. Az igazgató úr azt hangsúlyozta, hogy egyre nagyobb az érdeklődés a kölcsönösségen alapuló együttműködésre, hiszen így az intézményeknek nagyrészt csak az anyagköltséget kell finanszírozniuk, a munkát pedig gyakorlat keretében a Király Endre Ipari Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium diákjai végzik.

Teljes cikkünk a Váci Napló október 25-i pénteki számában olvasható. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments