Száznál több képzett tűzvizsgáló dolgozik

Az Országos Rendőr-főkapitányság dunakeszi oktatási központjában ötödik alkalommal indult kéthetes tűzeseti helyszínelő képzés. A 17 résztvevő a katasztrófavédelmi műveleti szolgálatok állomá-nyából és a tűzoltósági felügyelők közül került ki. 



Az oktatással a katasztrófavédelem azt kívánja elérni, hogy szakemberei a kriminalisztika és a krimináltechnika irányából közelítsék meg a tűzvizsgálatot, hiszen haláleset, vagy tűzokozással elkövetett bűncselekmény esetén ezen kollégák eljárásának eredménye, szakmai megállapításaik fontos bizonyítékokkal szolgálhatnak a rendőrség számára. Ezért elengedhetetlen, hogy a tűzvizsgálók helyszíni szemléje, az általuk készített mintavételezés, a fényképfelvételek, valamint a helyszínrajzok megfeleljenek a jogszabályi követelményeknek.

A szeptember 20-ig tartó kurzus során elméleti és gyakorlati képzés keretében megismerik, miként kell dokumentálni a tűzesetek helyszínét, milyen módszerekkel lehet a nyomokat és az anyagmaradványokat felderíteni, rögzíteni, és értékelni. Megtanulják azt is, hogyan kell különböző körülmények, fényviszonyok mellett fényképezni és hogyan kell az elkészített felvételeket feldolgozni. Az elméleti képzés során megismerkednek a kriminalisztika alapjaival, valamint a rendőrséggel közös helyszíneléssel – írja a tuzoltoborze.hu.

A korábbi tanfolyamokon nyolcvanöten vettek részt, a mostani kurzus végére száz fölé emelkedik a kriminalisztikailag is képzett tűzvizsgálók száma. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments