Húsz éves a Lions Club Kőkapu Vác

Lions Klub 20 évesFennállásának huszadik évfordulóját ünnepli a Lions Club Kőkapu Vác. A jubileumhoz kapcsolódó eseményről az elnök, Ambrus János beszélt a sajtónak. Elmondta: szeptember 28-án nagyszabású jótékonysági estet szerveznek a Madách Imre Művelődési Központban.


 

A sajtóbeszélgetést Fábián Nicolette vezette, aki azzal kezdete, hogy a klub tagjai húsz év után sem pihennek meg.

– A Lions Club Kőkapu Vác tagjai évről-évre újabb lendülettel vetik bele magukat a munkába. Ez az év – 2013 –  egy kerek jubileumot rejt magában – mondta.

A klub elnöke Ambrus János arról beszélt, hogy az elmúlt húsz év, ami mögöttük van elhivatottságról tett tanúbizonyságot, ami életben is tartotta a szervezetet

– Húsz évvel ezelőtt alakult a klubunk azzal, hogy a rászorult, elesett embereket segíti. A másik célunk a vakok és gyengénlátók, valamint a nagycsaládosok megsegítése volt. Az elmúlt húsz évben nagyon sokat tettünk. Ezzel a mostani jubileumi rendezvénnyel az elmúlt két évtizedre szeretnénk emlékezni – mondta. Hozzátette: jó lenne, ha minél többen eljönnének a rendezvényükre, hogy megismerjék munkájukat és a belépőjeggyel támogassák a rászorulókat.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Marton Zsolt megyéspüspök tárlatvezetése szombaton - Memento 30

A klub húsz évvel ezelőtt 18 fővel alakult meg, és azóta is számos területen segít, legutóbb a Viktor Speciális Otthonnak adományoztak tisztító- és fertőtlenítő szereket, ágybetéteket az árvíz miatt. Több külföldi lions klubbal jó kapcsolatot ápolnak, így az alapítóval a németországi Nürndorf városban működővel, a besztercebányaiakkal, järvenpääi-vel és a Donaueschingenben tevékenykedő szervezettel is.

A jubileumi rendezvény műsoráról Farkas Pál, a Váci Szimfonikus Zenekar karnagya beszélt. A gálaműsor keretében Az operától a jazzig az örökzöldeken át címmel szerveznek koncertet, melyen fellép Galambos Lilla énekművész, Lantos-Lyka Antal dzsessz-zenész, előadóművész és Szakcsi Lakatos Béla zongoraművész, zenész. ♦

A rendezvény az Őszi Művészeti Hetek keretében szeptember 28-án 18 órakor lesz a Madách Imre Művelődési Központban. Az est résztvevői a jegyek megvásárlásával hozzájárulnak a klub jótékonysági tevékenységéhez. A belépőjegy ára elővételben 1900 forint, az előadás napján 2200 forint. A Lions Club Kőkapu Vác szeretettel vár mindenkit a rendezvényre!

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments