Csak nyolc nap a határidő: Héger József Újbudán játékostoborzón szedte össze az új “váci” csapatot

Sowunmi AttilaNagyon sokat foglalkozott az elmúlt időszakban a Váci Napló is a váci futballban történtekkel, és talán már mindenkinek elege van abból a tragikomédiából, ami a váci klub körül zajlott és zajlik. Amint az várható volt, az NB II tavaszi szezonjának első fordulójában elmaradt a Kazincbarcika elleni találkozó, mivel játékosaink az ismert okok miatt nem álltak ki a Kiprich József által edzett együttes ellen. A vendégeket – mint megírtuk – bezárt stadion fogadta városunkban.

Azonban sajnálatos módon a történet itt még mindig nem ért véget, hiszen információink szerint most Héger József – aki magát továbbra is tulajdonosnak tekinti – a hétvégén egy játékostoborzót tartott Újbudán, hogy a pályára lépni nem akaró, igazi váci labdarúgók helyett másokkal játssza le a tavaszi idényt. A toborzón több ismeretlen focista jelent meg: korábbi dunaújvárosi, ifista korú újpesti, illetve korábban a REAC-ban és Tatabányán szereplő futballisták, plusz az Sowunmi Attila (képünkön), aki két éve a Vácott edző Kapos-völgyében szerepelt. A keret összesen 21 főből áll és az üzletember tervei szerint – a váci pályahasználati engedély hiányában – a “hazai” mérkőzések a Szőnyi úti BVSC–pályán lennének. A futballisták jelenleg is ott készülnek arra, hogy már a hétvégén megmérkőzzenek az NB II következő fordulójában a Szeged 2011 csapatával.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Megérkeztek az első kisgyermekek az új váci bölcsődébe

Hogy lesz-e meccs szombaton, az persze ebben az esetben is erősen kérdéses, hiszen a játékosoknak érvényes játékengedélyre lenne szükségük ahhoz, hogy pályára léphessenek, továbbá a csapatnak nincs vezetőedzője sem (Nagy Tibor nem vállalta az innen-onnan összerántott társulat irányítását, információink szerint a Vácot korábban már irányító Tóth János az új jelölt a kispadra).

Ráadásul az MLSZ honlapján kedden este megjelent hír szerint ülésezett a licencadó bizottság, amelyen megtárgyalták a Klublicenc Adminisztráció által készített jelentést a Dunakanyar Vác Kft–nél végzett helyszíni vizsgálatról. A testület határozatában felhívta a sportszervezet figyelmét, hogy 8 napon belül pótolja a feltárt, legalapvetőbb licencfeltételekre vonatkozó hiányosságokat, valamint kötelezte a klubot, hogy ugyanezen határidőn belül állítsa helyre a licenc előírásoknak megfelelő szabályos működést.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Vízilabda – Rájátszás, idén csak a 13-16. helyért

A határidő lejáratát követően a bizottság haladéktalanul újabb ülést tart. Emellett a szövetségben arról is döntöttek, hogy a Videoton elleni Magyar Kupa–párharcot a fehérváriak javára igazolják, oda–vissza 3–0-s gólkülönbséggel. (Váci Napló)

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments