Tíz éves lett a Virágos Vácért Verseny – az idén már táblákat is osztottak a résztvevőknek

A jubileumi X. Virágos Vácért Verseny díjkiosztó ünnepségét kedden tartották meg a városházán. Az ünnepséget Fördős Attila polgármester nyitotta meg, majd a Kertész utcai óvodások adták elő műsorukat, amely énekekben, versekben és körjátékban bővelkedett. A jubileumi díjkiosztón Beer Miklós váci megyéspüspök is megjelent és gondolataival emelte az ünnepség hangulatát.

A rendezvényen Kasnya Sándor, Vác egykori főkertésze beszédében összefoglalta a verseny elmúlt 10 évét a kezdetektől napjainkon át a jövőbe mutatva. A díjakat Beer Miklós és Fördős Attila adta át a győzteseknek, miközben a közönség kivetítőn nézhette a díjazott ingatlanokat.

Az idén a megelőző évekhez mérten még több oklevél került kiosztásra. Ez is azt mutatja, hogy a verseny egyre szélesebb körben terjed és mindinkább életre hívja a versenyszellemet.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  "Deákvár 125" Kiállítás megnyitó a Deákvári főtéren

Az idei évben indította útjára a Virágos Vác – Virágos ház táblát a Virágos Vác szervező bizottsága. A táblára azon részt vevők jogosultak, amelyek három egymást követő évben díjazásban részesültek, valamint a három évet követő negyedik évben is díjazásra érdemesnek ítéli őket a bizottság.

Ebben az évben így a Nagymező utca 13-23. társasház és az Istenmalmi utca 2-10. társasház lett jogosult a táblára. A műsor a Virágos Vácért szervező bizottság tagjai által ez évben végzett önzetlen munka megköszönésével és egy szép őszi verssel zárult.

A díjazottak teljes névsorát a Váci Napló október 19-i pénteki számában olvashatja el.

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments