Volt olyan is, hogy két-háromszáz fiatal gyűlt össze a főtéren az éjszaka

Az elmúlt hetekben több jelzést is kapott szerkesztőségünk, hogy a nyári estéken fiatalok hangoskodnak és italoznak a főtéren. És a bulik sokszor késő éjszakáig tartanak. Korábban a gördeszkásokkal is meggyűlt a baja a polgároknak, erre azonban helyi rendelet született, amely megtiltotta ezt a tevékenységet. A randalírozást is igyekszik megakadályozni a városvezetés, ám egyelőre úgy tűnik: a problémákat nem sikerült teljesen megoldani.

– Uram, jöjjön el és nézze meg a saját szemével – mondta egy, a neve elhallgatását kérő, a főtér közvetlen szomszédságában lakó férfi. – Szinte minden nap, de hétvégeken főként összegyűlnek a fiatalok, isznak, ordibálnak, mindent szanaszét dobálnak. Egy szomszédom már többször lement hozzájuk és egy kis megértést kért, de nem sok sikerrel. A rendőröket többször kihívtuk, akkor átmenetileg csendesebb lett a környék, de azután minden ott folytatódott, ahol abbahagyták.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  "Deákvár 125" Kiállítás megnyitó a Deákvári főtéren

A lakosság panaszai a legutóbbi közmeghallgatáson is eljutottak a városvezetéshez. Mivel időközben az érintett családok megkeresték a képviselőket is, több szálon is futott az ügy. Végül döntés született: a közterület-felügyelőket mozgósítják, s felkérték a rendőrséget is, hogy segítsenek nekik.

– Szerintem egészen jó eredményt értünk el – mondta lapunknak Steidl Levente, a közterület-felügyelet vezetője.

(A cikk teljes terjedelmében a Váci Napló augusztus 31-i pénteki számában olvasható.) 

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments