Evezés: Galambos világbajnoki ezüstérmes

A könnyűsúlyú egypárevezősök között induló Galambos Péter ezüstérmet szerzett a döntőben a bulgáriai Plovdivban zajló világbajnokságon, ahol az olimpiai műsorban nem szereplő számokban rendeznek versenyeket. A győzelem a címvédő dán Henrik Stephansené lett.

A Vác Városi Evezős Club két éve vb-bronzérmes sportolója – aki 25 évével a legidősebb volt a hatos fináléban – Stephansen és a tavalyi vb-n második olasz Pietro Ruta mellett egy-egy svájci, amerikai és osztrák ellenfelet kapott.

Galambos remek rajtot vett, 500 méternél vezetett, féltávnál azonban már a favorit dán állt az élen, és az amerikai Andrew Campbell Jr. is megelőzte a magyart. A 2000 méter utolsó negyedéhez érkezve dán, amerikai, olasz volt a sorrend, de Galambos ott volt a vezetők nyakán, és a hajrában egyre feljebb kapaszkodott. Az izgalmas finis végén Stephansen ért elsőként a célba, amerikai és olasz riválisát lehajrázó magyar pedig pályafutása legnagyobb sikerével második lett.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Ismét örökbefogadó és sétáltató nap szombaton a Zöld menedék telephelyein

„A verseny eleje és vége nagyon jól sikerült. Örülök, hogy maradt energiám a hajrára, mert nagyon kemény küzdelem volt. A döntő előtt még állítottunk a hajómon, ez a húzás is nagyon jól sült el. Éremért jöttem a vb-re, és nagyon boldog vagyok az ezüsttel”.

Galambos, aki Rapcsák Károly tanítványa, a magyar evezőssport 10. világbajnoki érmét szerezte.

Eredmény

férfi könnyűsúlyú egypár, világbajnok:
Henrik Stephansen (Dánia) 6:56.41 p
2. GALAMBOS PÉTER 6:57.50
3. Andrew Campbell Jr. (Egyesült Államok) 6:57.88

A korábbi világbajnokságok magyar érmesei:
egypár: Ambrus Mariann egy ezüst (1975) és két bronz (1977, 1978), Sarlós Katalin egy bronz (1989)
könnyűsúlyú egypár: Kokas Gergely egy bronz (1999), Galambos Péter egy bronz (2010)
kétpár: Haller Ákos, Pető Tibor két arany (2001, 2002)
könnyűsúlyú kétpár: Varga Tamás, Hirling Zsolt egy arany (2005)

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Matkovich Ilona bejelentette az Összefogás Vácért polgármester- és képviselő-jelöltjeit
Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments